itt és most csordulásig tölti a bizonyosság
egyensúlyi állapota tökéletes

megnyugodva figyeli magát

képeket rögzít

a fürdőszoba csempéit elválasztó fugák repedéseit
a szellőzőablakon beszűrődő fénypászmában táncoló
porszemeket
a tükör alatti polcon sorakozó tégelyek és üvegcsék
rendjét bogozgatja
idegen rend
de próbálja megfejteni
gondolatban egyenként megjelöli a rögzített képeket
precízen keresve az előhívható minőséget

döbbenten ismeri fel közöttük az iskolatábla fogantyúját
másodikosként büntetésből állt szemben a táblával
akkor félórán keresztül tanulmányozta
és ez a tudat alá mélyen eldugott kép most felbukkan
és átszakítja a gátat

elárasztják a kényelmetlennél kényelmetlenebb
szituációkhoz társított képek
a hárítás önkéntelen reflexében veszélybe kerül
az egyensúlyi állapot

átgázol rajta a menekülő áradat
nincs ideje a tapasztaltakról leltárt készíteni
a részletek összefolynak
már nem tudja eldönteni hogy ebben az áramlásban
ki az áramló és ki az áramoltatott
reményt vesztetten keresi a kilépés technikáját
a rögzített képek merevlemezétől
fényévekre

kézenfekvő zárlat

kezdetben észrevétlenül lazulnak
a ragaszkodás eresztékei
de amikor
kapkodva beütöd a megszokás durva szegeit
már sejted
egyenes út vezet innen
a legyen hát közönyéig
amiből előbb vagy utóbb kiviláglik
a magad előtt is titkolni próbált cserbenhagyás
igazolásul a gyalázatra
a szembefordulás megtervezett
és kézenfekvő zárlat lesz
a kés végsőkig kéjes megforgatása
a gondatlanságból ejtett sebekben

ismételgető

szavam sosem volt rád
nem könnyű beismernem
még így
utólag sem

hogy nem tudlak azonosítani
amikor elvonatkoztatlak magamtól

hogy még mindig meglep
miért tűnsz
ennyire azonosnak velem

hogy nincs bennem rád csak rólad

és ezt ismételgetem

vadászat-variációk

1. („magamra ismer”)

szarvasbőgető őszben a színek
összecsapnak
veszélyt kémlelő bokrok
léptektől riadó gallyak
arcodra kiülő csillag nézi felvérzett ingem
szél jön magamra ismer
szoknyád az égig lebben
veszélyt érlelő kürtszó zaklatott csaholások
dobhártyán doboló lármán kavargó
csend a másod
ahogy süllyed a tisztás félszeg alkonyába
a válladról hullócsillag menekül
utánad

2. („magára ismer” – diaporáma)

Színek ütközete
szarvasbőgető őszben.
veszélyt kémlelő vad
menekvőn
mégis üldözőben

Széltől remegő bokrok
léptektől riadt gallyak
szoknyád az égig lebben
jelt ad
a küzdők összecsapnak

Kürtszó
közvetlen közelről
zaklatott ebek csaholása
nyargalása a vérnek
dobhártyán doboló harci lárma

Aztán a csend
a leszálló alkony
magára ismer két tekintet
arcodra kiülő csillag
nézi  felvérzett ingeinket

3. („magunkra ismer”)

szarvasbőgető őszben a színek összecsapnak
veszélyt kémlelő bokrok léptektől riadó gallyak
arcodra kiülő csillag nézi felvérzett ingem
szél jön magunkra ismer szoknyád az égig lebben
veszélyt érlelő kürtszó zaklatott csaholások
dobhártyán doboló lármán kavargó csend a másod
ahogy süllyed a tisztás félszeg alkony a hátad
mögött szakadó égbolt menekül utánad

átkelés előtt

valahol messzi mintha egy csillag
de csak a képzelet
csak az
testetlenné foszlott megannyi ígéret
kidőltek alóluk a napszakok
a csontfehér hajnal a kikezdett zenit
seblázas alkony
pihen a menet

ártatlanul a fűben elterülve
kitárulkozás
és kémlelés egyben
elcsigázott lovak horkannak
alattomosan roppan valahol egy faág
a már az indulás pillanatában veszítettek
az idő elől szököttek lelkét nyomják
a könnyelműen eltékozolt napok

kiégett tűzhelyek
körben kifakult tépett zászlók
és üszök
erről a vidékről jó lesz mielőbb
odébb állni
átkelés majd a hídon
betöltött pályával
teljes ívvel

de most még ártatlanul a fűben elterülve
úttalan és léttelen lebegve
a forráshoz vissza már nem
de esküszöm
egyszer elérem a tengert
lemaradt és győztesnek hitt
szerelmeim hamuján nyíljon lóhere
négylevelű

emlékeimen lassan felmelegszem
begombolom a terepzubbonyt
sisakom lombokba öltöztetem
megint útra készen állok
megfáradt tagjaim biztatnak semmiség ez
csak menj tovább
de lépéseim rajtam kérik számon Istenemet
hogy mikor hagytuk ki egymást játszmáinkból

Valamiképpen megnevezni

a részletekben ismerheted meg magad
de amikor elérsz legbelső rejtekhelyedbe
meg fogsz lepődni

következtetéseidből feltevések lettek
és minden amit eddig belőlük tápláltál magadról
porrá omlik
mert miközben határok ezrein léptél át
megteremtetted
a kívülmaradásod

az alkotott formák nélküled lettek csorbítatlan
darabjai a tervezett
egésznek

írni írhatsz erről mert tisztánlátásod hiánya
úgyis rákényszerít arra hogy tudomásul vedd
ez is Te vagy

függő játszmák

            1. [bizonyosság]

bárkit tartós függésre kényszeríthetsz
de magad is függővé válsz
ha megteszed

és számtalanszor felidézed majd a helyzetet
finomhangolása nem könnyű
folytonos alkalmazkodásod
megtöri engedékenységét
és időnként hívatlanul is rád nyitja az ajtót

ilyenkor hálás vagy a bizonyosságért
hogy még mindig tudsz az örömben is fájni

            2. [latolgató]

lehetséges, hogy éppen itt ér majd véged.
éleden állsz. tévedhetetlenül érzed: latolgat.
még nem döntötte el, melyik oldaladra fordulj.
több esélyed van most, mint amennyit reméltél.
nyerő szériát vársz, emeled a tétet.

      3. [tét lenne]

pont most dob hatost
hát persze
ugyan kit is érdekel a játék
amikor nincs már tétje
hiszen csak az életét tette rá
az egészre

rég nincs kedve még kiszállni sem
ásít
történhet bármi
nincs olyan Isten hogy
hasson rá
és egy legyintéssel rá int

egy váratlan villanás
ha most ő lenne
a kocka
és hatost dobna vele valaki
ez már tét lenne
és ok is itt
maradni

köztes állapot

gyakran az üres van teli
és túlcsordul
köztes állapot
egy határtalan
szubjektum lenyomatában
ami a legszemélyesebb akkor tud lenni
ha személytelen
kötéltánc
zsúfolt nézőtér fölött
ön-
és közveszélyes botlásokkal

mégis csak

számítottál-e erre
amikor
eltökélted visszatérsz a forráshoz hogy
esküvel fogadd
egyszer úgyis eléred vele a tengert
számíthattál-e arra
hogy hányszor nyúlsz majd megint a sebekbe
és még mindig makacsul hinni és hirdetni fogod
emberként is boldogulni lehet
de csoda helyett
csak a csodavárás halálát láttatják
bizonyságtételeid

Kelebi Kiss István: Ballada

farkasos

farkas jár a holdudvaron látom pedig
nem akarom
szemeimre
szemet vetett néz most velem farkasszemet

szemeimet elbújtatnám — elbújtatnám
hogyha tudnám
elbújtatnám
de nem lehet észrevettem hogy észrevett

farkas jár a holdudvaron holddal néz be
az ablakon
holddal néz be
engem figyel bennem ordasodó kétely

szólítalak hogy elzavard segíthetne
tán a szavad
szólítalak
te hozzám bújsz szavad szelíd fölém hajolsz

farkas jár a holdudvarban elmerülök egy
szempárba
ha felnéznél
most a holdra a farkas eloldalogna

mernék ha lennék bátor

víz a vizekhez tér meg
esők árnyéka öntöz
szél támad felemelni
magasból verni földhöz

mernék ha lennék bátor
mélyebb titkokat tudni
malomkővel nyakamban
újra tanulnék úszni

de csak tétován állok
melegedni szeretnék
kávét rendelni s várni
jobb időt több szerencsét

Visszaszámlálás felfüggesztve

Lefagyott rendszer. El-
akadt vérrög. Reset.
Föléd hajol, szerel.
Nem szól, nem kérdezed.

Nincs nyelési reflex.
De összes szerved műx-
ik. Másnap felkelhetsz,
és csak alig szédülsz.

Feledve a szondát
(bár a cső még benned)
a gyógyszert szájon át
sikerül bevenned.

Felépülni innen
kezdve tükörsima.
Szerencsén múlt minden.
S ez kritikus hiba.

önvarrás

panaszkodni könnyű
legyint rá ki könnyed
némán tűrni szörnyű
nehéz mégis bölcsebb

olykor nincs mit tenni
ha engem kérdezel
válaszom pont ennyi
be kell hogy érd ezzel

csak ami rajtad áll
arra legyen gondod
eddig gombhoz varrtál
most erre varrj gombot

míg bírod cérnával
tűvel és idővel
minden öltés rád vall
önmagad öltöd fel

egy árva sor

forgatod nyelveden
van-e íze sója súlya
s lehet-e belőle

zöldágból kapu amelyen átbújva túljuthatsz
árkon bokron hegyen völgyön
míg rá nem érzel

már túlmutat önmagadon
megered
innentől a te dolgod már csak az hogy vele vagy

vad az avarban

halni készülő vad az avarban
összecsavart lobogó suhog
kicsorbult élű kés zuhan
mellé
feltámadása önmagadnak
egy tükörbe bujdosó arc
ahogy
csikorogva szakállt ereszt
ellenfényben elmosódó gesztus
inverzében látod hogy az idegen testtájak
hajlataiban letörölhetetlenül
ott van a most kimúló tél
és te
aki bár teljes fegyverzetben még
megadod magad

eggyé

belé vetítem magam
befogad
a finomra hangolt psziché saját arcával
sugároz vissza
a könnyednek indult mentális játékot
a kölcsönösség észrevétlenül
teszi abbahagyhatatlanná

tükrözések és azonosulások
bombázzák az én-határokat amíg
el nem tűnnek

valóra válunk a szimbiózisban

szeplőtelenül

tudtam a szeplőit az orrtövében
a fürkésző tekintetét
a félmosolyt
benne a nyílt várakozást
a szeme színét is a visszavonulás pillanatában
azt is hogy hiába akarnék nála megtörténni
és az okot

hogy nem voltam kíváncsi a történetére
fel sem ötlött bennem
létezhet az enyémen kívül másik is
hiszen akkor azok a szeplők velem estek meg
velem esett meg a nevetőráncok nélküli félmosoly
a zavarba ejtően nyílt várakozás
szemszíne a visszavonulás pillanatában

és az is hogy nem voltam képes nála megtörténni
kellett némi távolság
hogy belekezdhessek a saját történetembe
és ezzel végre rákérdezhetek az övére
nem ért váratlanul de lesújtott
a válasz
már másé a szerep

azt viszont egyikünk sem sejtette
hogy minden látszat ellenére
mégis megtörténtünk egymásnak
úgy váltunk szót
és ezen meg sem lepődünk
hogy azóta is mindketten a másik szövegét mondtuk
ebben az évtizedekkel később leszakadt találkozásban

karakterkivonat

nem panasz
egyszerűen tény
egyre nehezebb versbe
írni téged
eddig bárhogy igyekeztem
minden sor
csak változat volt
arról
milyennek láthattalak volna
ha realizálódik a
karakter
néha melléd írtam magam
hogy ne legyek annyira egyedül veled

Lehetséges

Akkor először és másodszor is
csak azt,
csak arra.
Később még mindig: legfőképp.
Mégis,
egyedüliként éppen az maradt elérhetetlen
számomra
a történet rendhagyó folytatásában is.
Lehetséges
magyarázatként feltolul egy mind kevésbé zavarba ejtő
kérdés:
melyikünk a másik gazdateste?

hozzá közeledve

                      Miklya Zsoltnak, barátsággal

inkognitóban jársz
szembefordított tükrök között lépkedsz
míg káprázattá nem sokszorozódsz
míg el nem veszel a mikrouniverzumok tömegében

egyetlen esélyed marad
szilánkjaid összeszedve
oldasz és oldódsz
hogy lényegeddé kristályosodhass

ahol csak egyetlen tükör lesz és benne az ő képe
elég engedned és magad fölé emel az élmény
hogy egyre rövidebb sugarú körpályán közeledsz hozzá

aki elkísért

idefelé sem volt könnyű
néha fedezéknek próbáltad használni terheid
hogy elrejtőzz előlük
olcsó porondmutatvány lett volna
erőművészt játszanod
inkább érvényt akartál szerezni a szavaknak
állítmányt tenni a hiányos mondatokba
hogy eljuthass velük hazáig
ahol
és ezt végig bizonyságként éled
az fog várni
aki önzetlenül az út végéig kísért

tüzeknek tüzével [asszonyomnak]

tüzeknek tüzével [asszonyomnak]
mondd a tengernek
türelem
ne fodrozódjék
hullám a vízen
mondd a szélnek
fűszál ne rezdüljön

lágyítsd meg szíved
engedd
hogy jó urad
elfeledtesse emlékét
a déröklű napoknak
kínjait a lélek
telének

királyném
soha többé
ne hagyd
tűnek hegyén szenvedni
a most fölröppent lepkét

apály
dagály
morzsolta szíveinknek
engedd végre
hogy megint megtalálják egymást

száz életre való
lélekkel
kísértelek
és
kísérlek
hagyd hogy
megvigasztalódjam
benned

hogy elégjek
hogy rendjelként
viseljem égési sebeim

süllyedtem
és hagytalak süllyedni
örök atlantiszom
emelkedj
a hullámok fölé

adjad
egész birodalmad
amivé lettél míg
vakságomban
nem láthattalak

teremtményem volt
ki újrateremtette magát
homlokán önző feliratommal
privát

meggörbítettél és kiegyenesítettél
férfikorban férfivá tettél
egyetlen
mindenkor hatályos
törvényem
te

téged perzsellek
hajnalig
tüzeknek tüzével

túl drága kincs
vagy nekem
hogy nélkülözzelek
mértéktartásra
ne ints
nincs többé alku

olvass el
csukj be
nyiss ki újra

zuhanásomban
általad
emelkedem
és kereslek
míg vér lüktet
megszűkült ereimben

Lassan kezd hát összeállni

a kép, mint fog eggyé válni,
ami kezdetnek két darabra
tört. Jószerével akármi
után nyúlsz, kezedbe akadva

illeszkedik az egészhez.
Hézagmentesen. Olyan mindegy,
mit hisztek, hogy ki, mit érez —
a kettő most több lett, mint egy.

Mégsem csoda, mert van oka
naprakészre írni a törvényt,
szerinte csak az ostoba
nem merné kockáztatni tüstént.

napi járat

közvetlen út csak egy visz hozzád
hogy elérjelek nap mint nap
vigyázom ívét széltét-hosszát
egy Einstein-Rosen vershídnak

Egyetlen pontra felfüggesztve

Léted egy pontra felfüggesztve
Menekülnöd sincs már merre
Se célja se értelme
Egyetlen pontra felfüggesztve

Ha elhagy a lélek fegyelme
Hiába száz Isten kegyelme
Egyedül rajtad a világ terhe
Egyetlen pontra felfüggesztve

Ablakod gondosan beszegezve
Kilépsz a világegyetembe
Csillagokkal kivarrt ing az este
Egyetlen pontra felfüggesztve

Belékapaszkodsz vesztőhelyedbe
Várod a penge sújtson a fejre
Öltözöl talpig szerelembe
Egyetlen pontra felfüggesztve

Életre varázsol ő kelt életre
Tüzei gyűlnek csak gyűlnek a szembe
Nem tudod hited még hihető-e
Egyetlen pontra felfüggesztve

Zuhanásaink

Te
a gyújtópontban fölszikrázva
fellobbanó esély.

Én
a lebegésből rutinosan gyávuló ereszkedés.

A lepke száll ilyen végérvényesen
a gombostű hegyére.

Vételi zavarok

Romló légköri viszonyok.
Üzeneteit nem fogod.
Blokkolt, eldugult jelfolyam.
Akut mentális sztrókod van.

Lehet, hogy most már így marad.
Szivárványhártyán madarak.
Látóteredet kitöltik.
Láttad már őket (felötlik).

Amit tenned kell, megteszed:
Magasba tartod két kezed.
Kijózanodni egyszerű.
Voltál már így. Vele. Dezsavü.

zaklatás

megint rohansz
adott helyről egy másikra szabatos terv szerint
lobog mindened
szoknyád
(ha nadrághoz túl meleg van)
hajad ha éppen nem rövid
és én megbámulom ami lobog rajtad körülötted
és ki nem hagynám
hogy szoknyád alá lessek
akkor sem ha magam is meglepődöm az ötleten
mert kinek jutott volna eszébe akár
csak húsz évvel ezelőtt egy bőven nagy
mama korban lévő nőt molesztálni
(még ha képzeletben is) megannyi
fiatalabb bombázó helyett
így változnak az idők
ám az érzet változatlan
és ezt kizárólag
a körülötted lobogó képzetem kelti

kódolt történet

eleve belém programozták azokat
akik körülvesznek
és akikkel körülveszem magam

ha a családomat nézzük
a géneket szükségtelen hosszan magyarázni
kaptam őket
hogy továbbadjam belőlük amit lehet

alvó ügynökként
egy–egy kód aktiválta sorra szerelmeimet is
aki elsőnek találta meg az enyémet magában
máig párom

egy kód viszont bizonyosan hiányzott belőlem
már jóval negyven fölött történt
hogy a gyerekek miatt
hozzánk került

kezdetben teljesen hidegen hagyott
a végére egész fajtáját belém kódolta
mégis
csak jóval később lett újra
kutyánk

kondicionálás

álmában röpülve kinézte magának
majd az új meg új földerítő körökkel
meghatározta a menteni kívánt koordinátákat

reggelig memorizálta az adatokat

az ébredés kábaságában egy új
egy eddig idegen bódulat várta
megmagyarázhatatlanul biztos benne
hogy átléphet korlátain

kimért mozdulatokkal ablakot nyit
hogy bizonyságot vegyen
és ekkor újból átjárja az az álombéli mámor

ott van alatta a szédítő mélység
bármikor szárnyat bonthat

lenyomatok [agent spirituel]

most bontakozik ki előtted
megpróbálod
elfogulatlanul figyelni
de hiába ügyelsz rá hogy távolságot
tartva aprólékos műgonddal mélyedj
a részletekbe
idegenek maradtok egymás számára

egy idő után már nem is a szövegre
összpontosítasz
jobban érdekel hogy mit láthat
egy avatatlan szem belőled
és ösztönösen cenzúrázol

hátrálsz még néhány lépést

önmagad ismételt lenyomatát látod

dobhatod ezt is a többi közé

***
kívülről próbálod követni
és reméled
sikerül elfogulatlan megfigyelőként
viselkedni benne

de hiába ügyelsz a részletekre
mire észbe kapsz
nem a szövegre összpontosítasz
jobban izgat mit láthat egy avatatlan szem
belőled
hátrálsz néhány lépést
hogy lenyomatod megfelelő mélységet kapva
megfelelhessen örökkévalód
ízlésének

Elvirágzott [közte csaknem ötven év]

[Mégsem a magánynak]

Hűvösek, feketék,
fejkendőt lengetnek az esték.
Felhők lobognak a menetelő szélben,
örökölt zászlaink lengenek — sötéten.
A tájat őrző, fákhoz nőtt varjak
nem szállnak többé: árnyékok maradnak.

Árnyékból szőtt, kopott ingem
levetem.
A csend elvirágzott szívemben,
s most termőre fordul.

***

A kenyeret nevén szólítja,
magához öleli, úgy szeli.
Nem jelszavakból! — hitéből teremtett hazát,
mégsem a magánynak érlelte magát,
s mert úton van,
az út megismeri.
[1969]

[Hogy lehessek]

Hűvös fekete
fejkendőben az este
felhők lobognak
a menetelő szélben
örökölt zászlaink lengenek sötéten.

A tájat őrző, fákhoz nőtt varjak
nem szállnak többé
árnyékok maradnak.

Árnyékból szőtt ingem
levetem
a csend elvirágzott bennem
s most termőre fordul
hogy
lehessek

aki
nem jelszavakból!
hitéből teremt hazát
és útjai
az utat felismerik.
[2017]

Választék

Az asszony megint morogni fog érte,
de ő nem akarja beadni a derekát.
Pedig olyan lehetne vele, akár egy élére
vasalt nadrág. Hibátlanul elegáns.

Felvidul, amikor belép a fodrászüzletbe.
Előre élvezi a borbélykisasszony
elszánt próbálkozását
– „Hova kívánja a választékot, uram?”

Évtizedek elteltével sem képes
megfejteni, miért nem nyilvánvaló
abból, ahogyan belép:
fésületlenül akar távozni.

Pedig elegánsan tudna veszíteni is, de
az még odébb van. Belülre! — vágja ki,
s közben a fodrászlány arcára kiülő
döbbenetet figyeli a tükörben.

nyomáspróba [történet régről]

váltott lovakon váltott futárral
fehér kesztyű magasában pecsétes levél

szórványos taps
füttyök itt-ott

az úri közönség csalódott

a kivezényelt osztag szerelvényt igazít

a tömeg napirendre tér
szétoszlik
a fűrészport felsöprik
a tönköt elgurítják
a készültséget visszavezénylik
az orvos elrakja sztetoszkópját
amire nincs
de valójában sem volt szükség

Kelebi Kiss István: Kereszt

Explicatus

                          Pilátus blogjából

Nem a töviskoszorúról
a lándzsáról
tenyered–talpad sebeiről se
és horpadt mellkasodról is minek
kár arra vesztegetni a szót
amit vállaltál
mikor mosdóvízbe mártani levettem rólad
kezem

hanem pléhmeztelenséged
a szúette fán
málló talapzaton
már fölemlíteném engedelmeddel
árokszéli fenség
vénasszonyok
megesett szüzek önmagukban hívő
hitehagyottak gyámolítója

hervadt virágok lábaidnál
alamizsnául néhány füledbe dadogott kérés
és ügyetlen térdhajtás

lehettél volna uralkodó
igazi
akit illetlenül kéréssel tolakodók sose

végül is a te dolgod hogy másra tettél fel mindent

ha csak rossz kibic lennék a történetedben
enyhe iróniával bár
de úgy mondanám hogy mások ne hallhassák
hát ennyi teljesült be

érintettként azonban ne vedd zokon
akár annak idején a vádat
muszáj
mégis fennhangon neked szegeznem a kérdést

mi lesz az én megváltásommal?!