Mégis itt

Kelebi Kiss István: Visszatérés a szigetre

Időben halld meg

Szinte imponál, ahogyan eltörted a pálcát.
Most hát nem vagy semelyikük sem.
Nemrég még mindegyikük te akartál lenni.
Mióta külön világokban éltek,
idegen tereppé vált a saját szigeted.
Hiába működtek Istentől ellesett trükkjeid,
ha végül besültél velük.
Csupán magadat kábítottad:
nem konstruálható tökéletes szerkezet.
Oktalanság duzzognod, hogy a hátralépés
kimódolt eleganciája sem képes leplezni a kudarcot.
Legkevésbé előled.
Mi lenne, ha inkább új könyvet nyitnál,
hogy valódi varázslattal próbálkozhass?
Immár pálca nélkül.
Még az is megeshet, most először
te is átéled a csodát,
a saját szabadságodat az övével.
Az elviselhető felelősséget.
Ügyelj, hogy időben halld meg, amikor
Caliban szólít.

Megtapasztalván igazuk

Kiveszünk írmagot sem hagyva
rendelés szerint
légből kapott ideák jegyében
a végső logikának ellent ki mondana
ki vetemedne arra
hogy idétlen megint
csillagot hajítson az égre
felcsavart
zászlókkal ki merne zavart kelteni
tüntető menetben
s ki lenne bátor
a törvénytelen létben
törvény nevében magára vallani
bűnt nem ismerő bajnokok délceg sora jő
utánunk vágni rendet
szavuk legelső jelentését mindenki
szemébe
sápad a szemérem hitvány kép-
mutatássá
joggal övék hát minden
hibátlanra átkódolt gén
és az érdem.

már tervezik

a hazányi rezervátumot
helyben megépítenék
(lenne rá uniós forrás
apadó kasszából is bőven)
rodostót
az intranzigens véneknek turint
érzékeny lelkületűeknek all inclusive döblint
és igény szerint
kufsteinben is otthon
(egész pontosan itthon)
lehetne aki romantikára vágyik
skanzenbe zárva kinek tűnne fel
a tájba nehezen simítható múlt
persze bizonyosan lennének,
akik így is tiltakoznának
a megkülönböztetések ellen
nekik készülne a galérie des cotelle
pontos mása amelynél minden évben
együtt tarthatnának koszorúzási ünnepséget
külországból érkező notabilitások
és meghívóik

Bachot hallgatok

mindig beleborzongok
először unatkozó kisgyerekként kerített
hatalmába a templomot betöltő orgonaszó
az előzőből tévedhetetlenül
következő
egyetlen lehetséges hangzat mintha még
azelőtt szólalna meg bennem mielőtt a sípokból kiáradna
ülök a képernyő előtt és Bachra asszociálok
gesztusokra
hangsúlyokra
egyedül lehetséges mondatokra
próbálok következtetni
mielőtt még egyetlen szó is elhangozhatna
embereket látok
áramló hullámzó embertömegek csapódnak
az isteni gondviselés szikláihoz
és hullnak vissza önmaguk iszonyatába
nem volt
szükség próbára
egyszerűen csak tudomásul veszem hogy
most így működik bennem az isteni hang
fél szívvel s fél
füllel követem az adást miközben egyre Bachra asszociálva
várom a szakértői összegzések végét az alig néhány
perce lezárult strasbourgi vitáról
majd elindítom a CD-lejátszót újra
hogy immár ingerültség nélkül adhassam át magam
annak a talán még felidézhető gyerekkori
élménynek
amiben még felidézhető volt az igazi Isten arca

Ugyanazok a csillagok

Elképesztő, hányféle változatban
futtatják – egymással versengve – végig
tévedhetetlen programok a teljes
összeomlás biztos szcenárióit.
Az ütközés sebességét és szögét
olyan szenvtelenül modellezik, mint
kozmikus baleset évmilliárdok
távlatában becsülhető esélyét.
Egyre kisebb tétben mernék fogadni
ellenükben, mert objektivitásuk
heve elragad; olyannyira, hogy már
forgatókönyvet pörgetek magam is.
Az áprilisi égboltot kémlelem
a majtényi éjben. Ugyanazok a
csillagok. Ugyanolyan lesz az érzet,
amikor át kell gázolnunk a vízen.
Szeretnék hinni az epheszoszinak.
Az a folyó valóban lehetne más.

Kelebi Kiss István: Legendák földje

mégis itt

túl messze merészkedtél
nem gondoltad végig hogy van olyan pont
ahol nem lehet befejezni
csak abbahagyni
megalkuvások láncolata nélkül
innen
visszafelé sem vezet út

mennyire ügyeltél pedig hogy kínos helyzetbe ne kerülj
mégis magad állítottál csapdát
magadnak

szavak helyett hasztalan kutat az önérzet
alkalmas gesztus után
amellyel presztízsveszteség nélkül kikeveredhetnél

megkönnyebbülsz amikor ráébredsz
itt fogsz gyökeret verni

történet nélkül

talán az egyetlen
ami letagadhatatlanul a tied
mégis
szemrebbenés nélkül letagadod azzal
hogy csak vagy mellette
persze néha hagyod megesni veled
és többnyire pont akkor
amikor épp neked kellene megtörténni
ha betonnehéz bakancsot húzol az elrugaszkodáshoz
ne panaszkodj hogy nem tudsz repülni
feltétel nélküli odaadásod
lett volna az ára
hogy kettőtökön múljon
a folytatásod

Ereszkedő [kezedre játszik minden]

Ereszkedsz, kaptatás érzetével az
izmokban. Kilököd a lengőajtót,
úgy lépsz be, és régóta esedékes
találkozás izgalmát érzékeli
az üdvözlés hangsúlyában, akitől
távozáskor búcsút veszel. Csoda-e,
hogy egyre erősödő gyanakvással
fürkészed a psziché rezdüléseit?

Betéve ismered az önámítás
professzionális trükkjeit — éppen
elégszer fanyalodtál rájuk, és
szemernyi kétséged sincs, ha a szükség
úgy hozza, habozás nélkül kész leszel
újból bevetni őket. Most azonban
megnyugodhatsz, nem te írtad felül a
valóságot. Fogalmad sincs, mi történt.

Veled. Akárha újszülöttként látnád
a világot, pontosan úgy, ahogyan
retinádra vetül a kép. Csupán egy
pillanatra akadsz meg az ötleten,
hogy azután szinte kéjesen megadd
magad neki. Döntesz: ha rajtad múlik,
nem fordítasz a fejre állt dolgokon.
Úgyszólván minden a kezedre játszik.

Prioritás: fontos

Akár élhetnéd is. Ám mindegyre
elrúgod magad a valóságtól,
ahogyan magyarázkodsz. Fárasztó
lehet kitérni, szándékkal esni
mulasztásba. Minek törnéd szét, ha
szilánkjai zavarbaejtően
azonos képet sokszoroznának?

Bábozódj ki! — már nem védelmez, csak
elszigetel a burok. Elég, ha
hagyod lefutni a génjeidbe
kódolt programot. Hiábavaló
lenne kifogásokat keresned;
teendőid listájának élén
egy rég esedékes bejegyzés áll.

Nem vagy tovább halogatható.

Színről színre

Ideje belátnod: nem csak lakója,
de lakóhelye is vagy; részeként az
egésznek. Hogyan érhetnéd be
spektrumaival? Ha elvontál minden
zavaró objektumot, és szemed ép,
akkor is csak törten láthatod a fényt.
Kívül nem fogod megtalálni, ami
benned világlik. Illő tisztelettel
kopogtass be hát önmagadhoz, és ne
késlekedj az ajtót sarkig kitárni.

Kelebi Kiss István: Múzsa

Párbeszéd kérdő módban

        (Amit a férfi kérdez)

Hervadhatatlan ki tarthat virágot kezében?
Ki őrizheti meg a pillanatot, múlhatatlan?
Tenyerében a tenger hullámzását, ki?
Égrelobogást a gyertyalángban is, ki?
Léptek neszére várakozást legbensőbb termeiben, ki?
És tisztának a tisztát, vajon ki?
Örök zenitjére ki szögezheti a Napot?
Éj múltán csillagot ki marasztalhat?
Ki indul, föladva harcállásait,
Elfoglalni a folytonos változást
És nem sejtett emlékeit, szerelmem, tebenned,
És visszatekintve az időben, ki tudhat majd
Mindenkor egyetlen asszonyának téged?

        (Amit az asszony kérdez)

Kinek a kezében lehetek virág, hervadhatatlan?
Múlhatatlannak kiben őrizhetem meg pillanatom?
Hullámzásomat, akár a tenger, kinek a tenyerében?
A gyertyalángban is föllobogásom, kiében?
Lépteim neszét kinek a legbensőbb termeiben?
Tisztaságomat tisztának kinek a szemében?
Kire nézhetek Napként örök zenitemről?
Éj múltán is, csillaga gyanánt, kire?
Ki fogadja el, föladva harcállásait
Folytonos változásom, és ki ismer
Nem sejtett emlékeire bennem?
S visszatekintve az időben, ki
Egyetlen asszonyának tudhatom magam?

Ab aeterno

Nem lehettem volna sebezhetőbb, sem
teljesebb egész, mint akkor. Történelem
előtti jel a szív legbenső falán —
hasztalan próbáltam lefordítani
nyelvére. Furcsálkodva nézett, de mind
távolabbról, hogy ne lássam, mennyire
kedvére van zavarom. Engedte, hogy
beérjem s rácsodálkozzak: öröktől
adott. Vissza tudtam rá mosolyogni.

Szimultán(ok)

        1. Ott pulzál

Párhuzamos síkok, helyszínek.
Történések egy időben:
lényegük szerint fölötted zajlók,
és intimitástól megemeltek.
Cseppek egyediségében az óceán
megtapasztalt, univerzális élménye,
és megfordítva, a Tejút távolából
készült sorozatfelvételek
járdarepedésnyi mikrovilágról —
az agy merevlemezére exponálva.
Összeérő pólusok szikra-
kisüléseitől élesre állított érzékek.
Megérint. Mellbe vág. Betölt.
Szimultán jelenléteidben ott pulzál
egy képtelen ígéret teljesülésének
zavarba ejtő esélye.

  2. Nincs mit kezdened

Mit kezdhetnél a dezsavükkel?
Nem ezt, nem így, és még csak
nem is te. Legfeljebb hasonlót,
ha egyáltalán. Áttetszővé fakulva is
rendre visszacsatol saját jelenébe
a tiédből. Ám átjárás csak a múltba,
soha abba az immár idegen jelenbe.
Ha olykor cseppfolyósan mégis
föltolul, értelmezhetőség híján csak
rendszert terhelő üresjárati folyamat.
Élhetsz ugyan visszafelé is, persze,
de mindig csak, mint a mostani
éned. Íme, a szimultán korlátai.
Nincs mit kezdened velük.

         3. Így képzelem

Ott majd föltárulsz mindeneknek.
Átlátható lesz összes áramköröd,
és közöttük minden létrejött
vagy csak lehetséges kapcsolat.
Egyszerre leszel, aki valaha is voltál
és még itt lehettél volna. Egyetlen
személy tudatává rendeződik össze
– közvetlenül lehívható formában –
minden letöltött információ,
és jelenléted kitölti az összes bejárt
helyszínt. Idő és tér korlátai nélkül
szabadságod csaknem teljessé tágul.
Tenmagad maradsz az egyetlen határ,
amit átlépned nem adatik meg,
mert már csak önnön teljességed lehetsz.
(Igazság ha tétetik, én így képzelem.)

A palack (kor)szelleme

Miféle ígéret? Én ilyet soha!
Szemenszedett és ostoba — na jó, va-
laha magamnak, ha egyáltalán, még
az idők hajnalán, ám e kor már nem
a csodák kora. Szóval, hiú és vak,
de táplálja csak, ha nincs jobb dolga, míg
bele nem kékül! Úgy is be kell lássa
végül, nem vár magára itt sem gyors ha-
lál, sem óhaját leső, füttyre ugró
szolga. Jobb, ha tudja, föltörhetetlen
a pecsét a szájon! Nos, tán kíván még
valamit, barátom? Félreértettem
volna,és foga mégis másra vásik?
Sajnálom, ha csupán kopogtat, az is
hiábavaló: a hely nem kiadó,
új lakót nem fogad, nincs olyan Isten
– már bocsánat –, kerítsen hát egy másik
palackot magának, és húzzon innen!

Kelebi Kiss István: Híd

Pillantás a hídra

Illetlenül ne feszegesd! Rendhagyó
helyzetekben udvariatlan minden
kérdés. Kötözni való, aki nem érti:
nincs olyan állapot, amelyben ne lenne

valami szabálytalan. Dermesztő ez
az együttérzés; magamban járnék
eltörni a kútra, ha megengeded.
Azt sem állhatom, hogy szünet nélkül

figyelsz. Kezemben kulcs, és biztosan
elfordítom. Bátran úgy veheted, hogy
már megoldottam, betömtem egy lyukat
a teremtésen. Láthatod, részekből

alkotok egészet. Csak álmodozol
a harmóniáról, szerkezetekért
rajongó dekonstruktőr! Végsőkig
feszíted a húrt, emeled a tétet.

Feszélyez, ahogy olykor irigyellek.
Ez a nap sem vert hidat partjaink
közt, legkevésbé itt, ezen a síkon.
Tudom a tengerhez a legrövidebb

utat, ideje hát készülődni lágy
hullámokra. Egyedül vágok neki,
de fölösleges lenne búcsúzkodni.
Megengedem, hogy távolról kísérj.

Vetítés

Először tényleg úgy tűnik, nyakló nélkül
nyomatják, bele a vakvilágba. Mintha
csupán önmagukról adnának föl rejtvényt,
megfejthetetlent. Nincs benne semmi rendszer,

figyelmeztetnek többször is; élvezik, hogy
zavarba hoznak. Add csak föl – provokálják
kéjesen önérzetem –, úgy sem vagy képes
tetten érni. Csak te válogathatod ki

blöffök közül az érvényeset magadnak —
feszítik tovább a húrt. Persze, ha elég
spiritusz van benned, vigyorognak sokat-
mondón, hogy – látván lankadásom – kitartást

öntsenek belém. Ne keress fogódzókat,
szólítanak föl, kövess inkább szabályon
és konvención túlra. Felkutathatnánk
egy élhetőbb hazát, ha velünk tartasz, ott

biztosan nem kérnek számon rajtad semmit.
Neked kell döntened, alkalmas vagy-e rá —
jönnek elő a farbával. Elsiettük,
állapítják meg, elnézőn sajnálkozva

ódzkodásomon. Még nem értél meg hozzánk —
teszik hozzá szinte biztatóan; most nem
akarnak lekezelőnek tűnni. Azért
rajtad leszünk! — ígérik még elmenőben.

Szálanként

Tekinteted öröknyarát, tüzét.
Didergésekből vissza: melegedni.
Arcodat — egyedül lehetséges
arcát a szerelemnek.
A fészekrakás nem múló izgalmát.
Szálanként tapasztani hozzád életem.

Közeledből tovább a közeledbe.
Egyetlen belakott földnyelvről
annyi év után is felfedezetlen,
egésznyi kontinensre.
Indulok felderíteni égtájaidat.
Szálanként tapasztani hozzám életed.

Csaknem megtelt e sorokkal,
a papír mégis szűz előttem. Megíratlan,
miként fogjuk egymásban újra
megtalálni érintetlenségünk,
és – nem számít, törvényt betöltve
vagy bontva – naponta
szálanként összetapasztani életünk.

Tabula rasa

Érvényes jegyét mutatja. Hiába.
Holtvágány. Mozdonyra váró, árva
szerelvény. Üres vagonok, lezárva.

Ekkor beléhasít: megborul megint.
Elakad, kihagy. Szív. Szokás szerint.
Van rá magyarázat. Belátja. Legyint.

Tétova léptekkel haza. Lakattal
magára. Minden kaput. Az asztal,
ahogyan hagyta. Reggel. Tiszta lappal.

Fej, írás

          Fej: Gombold helyére

azt a mellényt, ha tényleg közös! Kezdetnek
az is megteszi, hogy empátia helyett
nem értetlenkedsz szánt szándékkal. Nyomd már le
a kilincset, másként nem kerülhetsz beljebb.

Kívülről beszólni soha nem szül jó vért.
Színt vallva érvényesebben változtathatsz
árnyalaton. A sajátodon is, akár.
Ám ne hidd, hogy olvashatsz gondolatokban;

szemekből is csak, ha már bizalmat nyertél.
Lásd be, és fenntartás nélkül otthon lehetsz.
Rajtad áll, vendégként akarsz-e maradni
vagy csatlakozol. Ne feledd a gombokat!

Írás: Kívül, belül

Kívülről szól be, s ha
a „miért onnan?”-t kérded,
kötekedő leszel,
míg ő belül sértett.

Veled lenne belül,
és kívül is maradna.
Belül sok vagy neki,
kívül letagadja.

Érteni sem akar,
de vádol, mert nem érted:
csakis érted nem ért
ő, a meg nem értett.

Szűzbeszéd

Nem ezektől a gereznás palástoktól,
keresztbefektetett pallosoktól, glancolt
vasbordáktól, émelyítő füstölőktől,
láthatatlan csuklyáktól, nem ezektől a
kulcslyuk formájú szemektől, koponyához
simuló fülektől, bodorított apród-
frizuráktól, készséges csörgősipkáktól,
nem ezektől a lopakodó léptektől
termeimben, nem ettől a csalánból szőtt
ingétől az ármánynak, és nem ettől a
skarláttól, bakacsintól, tönktől meg fűrész-
portól, velük magam is (úgy-ahogy), tőlük
legkevésbé, csak ahogyan elterveztem,
lépésről lépésre, ám a falakon túl
uralkodnotok kell, hogy uralkodhassam,
Isten óvja összes királyait!

Félszeg

Homályhoz szokott, bambán hunyorog
a fényben. Zavara feszélyez:
halálosan bosszant a mozdulat,
ahogy nehézkesen szeméhez

emeli kezét. Tájékozódni
próbál, arcát árnyékba vonva.
Beleizzad, és mégsem boldogul.
Akár, ha világtalan volna.

Kiutat keres tétován, bár nincs
esélye rá, hogy megtalálja.
Káromkodik, mert így illendő. De
betakarja az istenfája.

Kizsinóroztattam

Idegenkedtem anno a zsinórdíszes
viselettől, mert a porondmestereket
idézte, vállukon az idétlen partvis-
fejekkel, meg a forgóajtót pörgető
hotelportások gazsuláját. Korábban
kellett volna megismernem a lelkészi
palástot (katolikusnak keresztelve
gyerekként csak ornátusokat bámultam
a miséken), amely már éppen fordított
volna ízlésemen, de ekkor kezdtek fel-
tűnni csapatostól az ország házában
porondmesterkedő méltatlanok. Ambi-
valenciám megszűntét végül azoknak
köszönhettem, akik egyre hangosabban
vonták kétségbe európaiságát.
Protestálva kizsinóroztattam a leg-
jobb angol szövetből készült, álló nyakú
alkalmi öltönyöm (már ennek is van vagy
évtizede) — kevés alkalom adódik
viselhetni, ám olyankor mindig egy
európai nyugalmával állom
a méltatlankodó tekinteteket.

Kelebi Kiss István: Múzsa 2.

Hangsúlyeltol[ód]ások: újraindul, lefagy

                1

Édes bizonytalanság a vers.
(Bár akad bizonyosság is, Édes.)
Az inspiráló sugallatról
még magam sem sejtem, hogy mivé lesz.

Most annyi tudható pontosan:
pont, mint a többi, rólad fog szólni.
Cselekmény nélküli történet.
Nem oszt és nem szoroz, mikor, hol, mi.

Részleteiben esetleges,
ám tisztán látni a kifejletét.
Újraindul, lefagy. Ugyanott
akad(unk) rendre. Te ki. Én meg. Beléd.

                2

édes bizonytalanság a vers
az inspiráló sugallatról
még magam sem sejtem hogy mivé lesz
csak annyi tudható pontosan
hogy mint a többi ez is rólad fog szólni
cselekmény nélküli történet
nem lesz benne mikor hol
és talán még annyi sem
hogyan

részleteiben esetleges
de már most látni a kifejletet
hogy újraindul lefagy és elakad rendre
ugyanott

ahol te belőlem ki én pedig feléd
igyekszem

               3

Édes bizonytalanság a vers,
hogy mivé lesz, attól függ,
mivel,
és hogyan akarod behatárolni.

Most csak annyi tudható pontosan,
hogy rólad fog szólni.
Cselekmény nélküli történet lesz ez is.
Nem oszt és nem szoroz, mikor, hol, mi
történik körülötte.

Esetleges minden részlete,
ám tisztán látni a kifejletét:
újraindul, lefagy.

Ugyanott
akad(unk) rendre el.
Te ki.
Én pedig haladnék befele.

               4

Édes bizonytalanság a vers.
Ha a végtelenséggel határolod,
semmivé foszlik.
Ha végesként bánsz vele,
agyagba száradt kínná rögösödik.

Annyit már tudsz most is, hogy
pont, mint a többi, rólad fog szólni.
Cselekmény nélküli történet.
Nem oszt és nem szoroz, mikor, hol, mi
határolja vagy nem határolja be.

Részleteiben esetleges,
ám tisztán látni a kifejletét:
újraindítás után azonnal lefagy. Ugyanott
akad(unk) rendre el. Te ki belőlem,
és én
változatlanul benned szeretném megtalálni
magunkat.

Erről szólt

Kerülgetem egyre, ami lényegem.
(Erről szólt minden egyenes szavam és
epés énekem.) A „mégis” csapdáját.
Az állhatatos bukást. Hogy el mégsem
kerülhetem, régen megsejtett tudás.
Úgy élek egy újabb nélküllel tovább,
hogy lélegzésem is hőstett. És persze
alku. Meg: árulás.

a vers

fényérzékeny anyag
te hívódsz elő

Kettőnk helyett

Mellénk ülök. Kettőnk helyett.
Megmondanám előre, hol
és mikor. Egymáson sebet.
Meg azt is, hogy majd összeforr.

Mi: kéz a kézben. Egyedül: én.
Kettőnk helyett csak hallgatok.
Félreérted. Hagyom. Hülyén
bátrak a bátortalanok.

Képéről a bőr nem sül le.
Rossz kibic, aki közbeszól.
Kettőnk helyett. Közénk ülne.
Fogást keres rajtunk egy troll.

Értelmetlen vakbuzgalom.
Nincs helye a történetben.
Hárman maradunk a padon.
Kettőnk helyett csak elkezdem.

Kelebi Kiss István: Történet

Úgy volt, úgy van

Akkor úgy volt, hogy ami lehet, lesz is.
Esélyek sora jött, de mindjárt ment is.
Én mégis maradtam. Úgy, mivel úgy volt.
Van! Ez a sztorim. És cseppet sem túltolt.

Habzás ez is

Ma van mindig, ha nincs holnap.
Álmaim hozzá hajolnak.
Heveskedésem nem érti.
Az a nő. Sem. Én, a férfi.

Aki, ahogy kell. Izomból.
Minden titkokat kikódol.
Kódokat gyárt ő maga is.
Kódolva fakad dalra is.

A vért pumpálja, és dobog.
Vizsgálgathatják doktorok.
Veszélyes, mikor kibeszél.
S veszélyt jelez, ha nincs veszély.

Látszik az oroszlán foga.
Rejtegetné. Ám nincs hova.
Nem tudhatom, csak remélem:
Elfér most is egy tenyéren.

Nem az. De egészen olyan.
Magunk játsszuk el. Komolyan.
Éppen az „i”-n nincs ékezet.
Habzás ez is, bár fékezett.