horgásztörténet áthallással

még nem is olyan régen rendszeresen
végigportyáztam a nádast
napestig szuggerálva az úszót
(fenekezni sosem volt elég türelmem)
és minden rezdülésére gondolkodás nélkül bevágtam
kleine fische gute fische
győzködtem magam
szákomban keszegek mellett sügérek naphalak meg snecik
nyüzsögtek

aztán egy nap paprikáskenyérrel
sikerült pontyot akasztanom
persze fogalmam sem volt róla
hogy ezzel be is fellegzik nálam a pecázásnak
innentől kezdve csakis a nagyhalak érdekeltek
a csalit is hajlandó voltam annyi év után
kukoricára cserélni

a pontyok viszont következetesen elkerültek
órákig meg sem moccant az úszó
ha pedig mégis arra járt egy-egy falánk keszegraj
egyszerűen üresre csipkedte a horgot
elment a kedvem az egésztől
így még azon a nyáron elajándékoztam a teljes felszerelést

azóta nem volt bot a kezemben
egy ideje az unokák
egész ügyesen használják a fiaimét
magam csak a stégről dicsérem kitartásukat
és persze a zsákmányt
csupa keszeg sügér naphal meg sneci
igyekszem nem gondolni rá
hogy kleine fische gute fische ide vagy oda
de most már végképp itt az ideje nekilátnom
összeütni ebből a történetből egy igazán nagy verset

rigmusok a tanár úrnak

Vasbányai Ferencnek, szeretettel, 1992-es változat

(E sorok kézírásos változata a budapesti József Attila Gimnázium 1969-ben érettségizett IV/C osztályának találkozóit megörökítő albumban olvasható.)

tarkódon égtájak célkeresztje
gesztusok vetkőznek meztelenre

szívkamrák fagyálló vermek
forradalmaid leveretnek

felekoronáznak ha koronáznak
szél emelte torony a várad

birodalmad ím birtokba veszik
surranó léptektől hangosak termeid

történelem előtti távolléted
a csodák nem veled történnek

ha a tisztás varjakkal teli
még a galamb is megkeselyűli

szivárgó sebek homokzsákok
megint megfogan – hányadszor – az átok

villámaidon jégből a nyereg
most az átok is gyönyörű lehet

korlátok közt félelmes szabad
miért rázná hát rácsait a rab

elrozsdált szegek szúette fa
az úri közönség elindul haza

elföldelve a törött hangszer
most húzzon tust a bátor ha mer

varjúláb hogyha tapodna a kertben
légy szelíd és kérlelhetetlen

harmadik utáni nap ha lenne
bizonyosság legyél a kételyre

magára ismer bennünk a tekintet
a csoda halála sem büntethet minket

merőlegesén mindahány égtájnak
dideregsz tagjaid fájnak

lehetetlenülsz egyetlenné
fegyver elleni fegyverré

védtelenné fölvértezve
véred folyik jön az este

meglengeti fejkendőjét
ingként hűl válladra a sötét

ím a csönd termőre fordul
káromlásod ha csikordul

személytelen ige első személy
vád és védelem helyet cserél

hódító hódítás híján
börtönudvarként bekerít a hiány

istenülhetni emberül
mifelénk sosem sikerül

győzelmes bukás és mind a közhelyek
arcodat újrakezdheted

égre hajított csillagok
minden égitest én vagyok

homlokegyenest harmóniák
néked ajánlja strófáit egy diák

aki már rég nem garabonciás
csak ilyen alkalmi klapanciás

rigmusok a tanár úrnak

25 éves jubileumi változat

tarkódon égtájak célkeresztje
gesztusaidra vetkőzik meztelenre

szívkamráid fagyálló vermek
forradalmaid mind levernek

felkoronázzák koronádat
szélből rakott torony a várad

birodalmad birtokba vették
bitorló hangos naplementék

a történelem előtt távolléted
csodái nem veled történtek

tisztásaid varjakkal teli
galamb és keselyű kerüli

szivárgó sebeid homokzsákok
megfogant benned a turáni átok

villámaidon jégből vert nyereg
átok viharzik rá gyönyörű telet

a korlátok között félelmed szabad
mert túlüvölti rácsait a rab

rozsdás szegeken elrohadt bányafa
volt közönséged is elindult haza

elföldelték törött hangszered
talán még tust húznál így is, de nincs kinek

mint varjúláb tapostad a felásatlan kertet
szelíden játszottad a kérlelhetetlent

harmadik utáni napod ha lenne
bizonyosság legyél a kételyeidre

magára ismert bennünk tekinteted
a csoda halála sem büntethet minket

merőlegesén valahány égtájnak
didergő tagjaid mindegyiken fájnak

lehetetlen lettél egyben és mindenben
fegyverként szegeződsz fegyvereid ellen

*
védtelenné fölvértezve
véred folyik az estére

meglengeted mintha égne
belehullsz a sötétségbe

ige lettél első személy
vád védelem helyet cserél

hódító hódítás híján
börtönudvar lesz a hiány

*

istenültél bennünk de emberül
mifelénk senkinek sem sikerül

győzelmes bukásod és mind e közhelyet
arcod rajzolatán újrakezdheted

égre hajították csillagod
minden égitesten ott lobog

homlokegyenest harmóniák
néked ajánlja strófáit egy diák

aki már rég nem garabonciás
csak ilyen alkalmi sírásból kiírás

lassú merítés

a vereség után
sebeztél meg ott
ahol már nem érlek utol

egérutat adtam
de alábecsültél
és nem hagytál tisztának maradnom

pedig arcom még mindig a te arcod
csak vissza kellene fordulnod
hogy látni tudj

luminis claritate

megüt a látvány
ahogy csak állsz ott
irtózatos fényben
félreérthetetlenül
áttetszően

belém akadt és

múlásról dünnyög vég nélkül
jelen időben
zaklat
fejemre olvas
gúnyosan zárójelbe tesz
megkérdőjelez
kéjes örömmel terrorizál

és most kitettem a pontot

erre megenyhülten szabadon enged
mintha ezt várta volna
váltságdíjként

változatok vadászatra

lépteid követve iramlik
pontosan tartva az irányt
hogy elejtsen
kivédhetetlenül bekerít
a négy égtáj felől
kiforgat minden menedékedből
mígnem
gátjaidon átbukva eláraszt
a fölfedett bizonyosság döbbenete
élesre állított érzékeidet
eloldja szorongásaidtól
és te méltósággal veszel bele
mint legendák ködébe a mitológiai
szigetek
önmagadba

azon a napon

magányos küldetésében
a szolgálat fegyelmén túl köti hagyomány

gyermeki várakozás
a fényesedni vágyók és piros betűs napok
benső csendjének nyugalmára sóvárgók hívása

fölkészülésnek tekinti feladatát
iránytűnek
bár most csak emlékeztetnie kell és nem rámutatni

dolgát befejezve
együtt jönnek le megítélni útjainkat hozzá

akár útközben is

hasztalan bíbelődsz dedukcióiddal
miként járhatnád be az utat
alapszíneidtől a spektrum teljességéig.
ha kíméled érzékeidet
a mű sosem lesz elég eleven.
át kell siklanod a részleteken
hogy előre lásd
hol kapcsolódhatsz be az áramlatba.
a torkolat felé haladva
így
útközben is
megtapasztalható lesz a végtelen.

És

Magad elől is titkolnád, majdhogynem
sikerrel. Csupán annyit sejtesz, készülsz
valamire, s veszélyes lenne máris
a vállalkozás célját feszegetni.

Előveszed az ilyen helyzetekben
alkalmazott technikát, hogy eltereld
nyugtalanító gondolataidat.
Ezúttal azonban ez sem működik.

Mindjárt a felidézni próbált szöveg
első soránál elakadsz. Nekilátsz
hát fejben újraírni. Mindhiába,
túlságosan felbosszantottad magad.

Végzetes hiba, mert így esélyed sem
maradt ráhibázni a folytatásra.
Leforrázva tudomásul veszed: jobb,
ha hagyod az egészet a fenébe.

Legalább néhányat memorizáltam
volna tisztességesen – füstölögsz –, de
azután kénytelen-kelletlen újból
ráfutsz a készülődés témájára.

Mire is, mire is? – kerülgeted a
forró kását – amikor váratlanul
azon kapod magad, már fel is tépted
az első útba eső bolt ajtaját.

Meglepődni sincs időd, ösztönökre
kell hagyatkozz. Életed és életet! —
mordulsz a rémült tekintetű eladóra,
és megnyomod helyette a pánikgombot.

Distinguer pour unir

Zenit.
Végre beláthatod eged határait.
Mindig megilletett, ám csak most lett tied.

Mikor visszatérsz, már használhatod is.
Belső
késztetés sürget, hogy kifelé is termőre fordulj.

Mert addig nem vagy szabad,
míg meg nem találod, ami Mindenkié, mégis a
Tied.

konfesszió

csillaghitem az égre dobtam
eltakar az erdő lombja
sűrűsödik az éjszaka

tanúsíthatom így is

a fűszál fényt hullat
apró bogarak erőműve
cikázik köztük

fent én is

aki megvádolva
gyanúba esek gyanútlanul

faggat az éjszaka
vallok
loptam

Thriller

Sikerült meglepned. Nem gúnyból mondom:
ki nem néztem volna belőled. Végül
is, utólag be kell látnom, pontosan
mérted fel lehetőségeidet. Kis
vödörrel, lapáttal még annyira sem
mentél volna, mint a többiek. Kézen-
fekvőnek tűnt, hogy inkább nekiláttál
fikázni a homoksütik ízét és
állagát, majd tanult pékmestereket
megszégyenítő magabiztossággal
kezdted ki készítőik önérzetét.
Nagyképűen azt hittem, már teljesen
átlátok rajtad, amikor egyszer csak
észrevettem a csákányt kezedben. Mégis
te voltál, aki jobban meglepődött.
Az is csak hitvány műanyagból készült.

a megbízatás

védhetetlen a híd
a késedelem vereségbe torkollhat

körülötte omló partfal
kilométerekkel távolabb
elaknásított kelepce a gázló

halántékhoz szorított döntési helyzet
a kiképzés alatt megtanulta elviselni
az érzelem magasfeszültségeit
amint végig fedezékben
eljut a legvégső védvonalig
a kétely legfeljebb átfut elméjén
de pontosan tudja
tette elkerülhetetlen

szabad utat enged kétségbeesésének

miközben bocsánatot kér a tájtól
kézbe veszi a detonátort

patent

elmaszatolni mielőtt még szemet
szúrnának a túlzottan határozott
kontúrok a sarkokat rutinosan
lekerekíteni majd elvenni
az egész élét annyira hogy még
értelmezhető maradjon ha már fel-
színre vergődtél vele és elegendő
játékteret hagytál ahhoz hogy
többnek tűnjön önmagánál akkor
még némi bíbelődés a tördeléssel
hogy illő távolságból méregethesd
a végeredményt ami egészen olyan
megint de már nincs benne kockázat
mert nem az most sem az
mint ami nem akart lenni

mimikri

annyira ügyel a látszatokra
hogy már nem ő látszik
tudatalattijából is a második szándék
kezd elsőként nyomulni
ám a high-tech színvonalon művelt alakoskodás
sem hibátlan rendszer
eszement kapkodás a válasz bármilyen üzemzavarra
pontosan tudja milyen gyermekded reakció
mégsem képes blokkolni
a véglegesen kiiktatottnak gondolt reflexeket
nem érti
hogy a látszódó helyett
miért a nem látszóról születik ítélet

Erőművész

Mutatványos sátor. Porond.
Képzelt hőse tényleg hős-e?
Csak míg hiszi. De nem bolond
folyton-folyvást tán még ő se.

Cirkuszol hát. Ám a cirkusz
és a líra más-más műfaj.
Maszkokat letéve mit tudsz —
ez számít. S nem műbáj-műbaj.

receptus

visszatekintve milyen röhejes
a sok sallangos vitézi torna
mintha kárpótolhatná a keszkenős kezekből
elnyert aranyalma fénye
a megfáradt bajnokot

becsvágy nélkül
egyre könnyebb kezelni helyzetem
kisegítenek az ép ösztönök

becsüljétek
a tét nélküli harc eleganciáját
jó urak
bár nem tehetek rólatok
bizonyságot teszek értetek

levetett vértemet elétek teszem
aztán megbocsátok

maradj

ha már alakot öltött
a küllemnél
elsőre
ne nézz távolabb

és ne kérj elnézést
hogy férfi vagy

és ha
megérti e törvényt
a szabályokon tüstént változtass
addig viszont
a kézközelnél messzebbre
nézned
értelmezhetetlen

számára is

A város

Alkony. A harangkondulás
tegnapot mutat. Ez az a város, amely
engem kihordott. Nyissatok nekem kaput!

Fekete fejkendők mutatják a tengerhez vezető
legrövidebb utat. A főtéren tornyot rak a szél.
Homokból. Nyitott kaput döngettek.

Nem lett híd a városkapuból. Ajándékaim
eldobom. Indulok igazabb várost keresni.
Becsukott kaputok mögöttem döng.

ajánlás

Uram nem ragaszkodom víg esztendőhöz
csak éppen tartsd őt távol a megvont határtól
tedd hogy még ne érje el
a védett kör
önnön tükörképe láttán nehogy megfusson
hátat tudjon fordítani legalább még egy évnyi időre
s hogy azután mennyivel többre tisztázhatjuk majd
ilyentájt

Uram nem ragaszkodom víg esztendőhöz
csak éppen add
hogy ami múlandó belőle villámgyorsan eltűnjön
nyom nélkül
de maradjon enyém minden pillanata
ami varázslat
meg nem fejthető titok fölfoghatatlan
csoda

Uram nem ragaszkodom én víg esztendőhöz
csak éppen engedd hogy körötteimben
ne támadjon az ismerős arcokban
gesztusokban új hiány
és tedd meg nekem hogy olykor ha már
végképp el nem kerülhetem
feltűnésmentesen tudjam magam szeretni

Ünneptemető

Eső szemel. Ködben a táj.
Fákon gubbasztó madarak.
Ünneptemető: csúcsra jár.
Elsápadsz. Nem volna szabad.

A köd azért majd felszakad.
Jól teszi, aki most kivár.
Napfényben szikrázó havat
Hoz kárpótlásul február.