triptichon varjakkal

            1. varjak útján

csapatba verődött árnyak
a havon
vérző sebekkel
hamis csillagok alatt
tekintetedben varjakkal teli tisztást cipelsz
és eteted velük keselyűvé vált galambjaidat
elkanyarodott előled minden út
vándorbotod elkopott
most táborhelyet keresel
és visszatérsz lábnyomodhoz
leguggolsz mellé
égtájait vizsgálva tájékozódsz
megérkezel

                        *
             2. protest song

fenséges röptű sasok és sólymok
engedjétek őket szabadon röpködni birodalmatokban

évente migrációra kényszerült madaraink
ne nézzétek le szerény küzdelmét a megélhetésért

ne büntesse senki a feketedő télért
amelyben otthonos

nézzétek el neki ha hangjával felveri
havas kertetek csendjét

bocsáttassék meg hasonlatossága
az együgyű emberhez

                   *
             3. vagyok

a szürkén derengő téli égre
csonkolt
vigasztalan tájban
varjúként
otthon

a megmagyarázhatatlan

az iskola udvarán éreztem először harmadikban

pedig minden ellene szólt

a nyakban szűk kisdobosing
a sötétkék rövidnadrág a fehér térdzoknival
a magasszárú lakkcipő
a felvont szemöldökökkel felügyelt alakzat
feszengő várakozása
az indokoltnál jobban pattogó vezényszó
egy idétlen orvtámadás a mögöttem állótól
a dobpergés
a csapatkürt fojtott vihogásra ingerlő hamis hangja

de amikor felhangzott az első ismerős akkord
a hangszórókból
borzongás futott végig a gerincemen
és kitartott az utolsó taktusig

képtelen voltam uralni
minden beazonosítható ok nélkül
tőlem függetlenül kerített a hatalmába

elmaradt az egyening
a rövidnadrág a térdzoknival és a lakkcipővel
el a dobszó meg a hamis kürt a vezényszavakkal
de maradt a borzongás azóta is
ahányszor csak hallom

és nem értem hogy vannak
akiknek magyaráznom
sőt
olykor még magyarázkodnom is
kellene miatta

Sugallat és konnotáció

Nem maga a kép. A közeg takarja
ki a modelt tényleges helyéről.
Őt látod, de csak egy konstruált helyzet
díszleteként. A felülírt rész kínálja
fogyasztásra kész egészként magát.
Hol vagyunk már a puszta látszat
pofonegyszerű csapdájától? Amit
ma reménytelenül kerülgetsz,
az a káprázat művi utánzata.
Duplacsavar a virtuális valóságban.

Kelebi Kiss István: Hagyaték

„pedig lehetett volna”

„Ha a halál tette őt védtelenné: ki az,
aki eljön az ő nevében? Kicsoda győz
a hős nevében?”
Szécsi Magit: Nagy László emlékezete

*

jöttek mindenféle rangból
jöttek tarka tömegben a rendek
de senki közülük akinek szavára
porig omolhatna Babilon
és a csapat zavarodottan
mégis ekkor széledt el végleg

volt aki vele az élen
volt ki maradt megfáradtan
volt kiket elől ért az álom
és mámorukban vezérszerepekre
törve szekértáborokat szerveztek hirtelen

szárnypróbáló fiaknak minta így lett
a repülés lendítő íve helyett
totyogás a hősi vagy antihősi pózban
a szétfutó partokat megroppanva is
hídként összetartó szivárvány terhével

egyre távolabb került a túlpart
távlatait vesztve így süllyedt
egyre lejjebb a horizont
szem elől tévesztve a táguló határt

a táborokat védők és ostromlók
sorsszerű szerepük szerint lemondtak
– önként! – a már kiküzdött végtelenről

pereg újra a szappanopera
zászlók lobognak iszapba ragadtan

[1997–2017]

ködszurkáló

miféle chirurgus buzgalom
terjed itt közöttünk
hogy már mindenfelől
seregnyi felcser kész összevarrni
– ne leskelődjön illetéktelenül
a zavarba ejtő múltra senki –
megszurkált ködök sebeit

szeplőtlenséget mímelők
tagadják konokul a tényt
hogy miként lehetett érte
és nevében föllépve
bontani
a szorosra zárt sorokon túl
lapító rendet
módot adva
megannyi egykori támaszának
pirulás nélkül dicsérni
megvilágosult önmagát

akik a magasba álmodott hazáért
ügynököltek bátran konspirálva
a hatalommal is
azok jussa csupán
hallgatni a ma hőseitől
hogy jelenük reménytelenül
a múltba ragadva véget ért

[1996–2017]

Hogy fölérjünk oda

„S jönnek hívatlan is mind a hűségesek”
Ratkó József: Déva

Szavaid igazolni eljöttek
mind, a holtukban is hűségesek.
Emelkednek már Déva falai,
és omladozóban, mi létezett

öröknek tételezve. Kísértél
csak a küszöbig, s most elárvultan
téblábolunk itt, lassan gyökeret
verve, pedig sok hegyen túl van

a megígért haza, a magasba
álmodott. Lépnénk, de segítség kell:
vénánkba bekötött bátorítás,
hogy van értelme a verítékkel

végigjárható útnak, mert csak az
vezet arra a földre, amelyet
lefogott szemmel is láthattatok.
Már közülük valóként teheted:

szólítsad hát elő újra őket!
Mondd el nekik, hogy fölérnünk oda
veletek együtt lehet. Nem lesz még
egy esély. S ha most sem, akkor soha.

Menthetetlen

Kérem, uram, a hang után,
csakis a hang után haladjon!
Bármit is gondol, ne higgye el,
csak amit a hang,
a hang mond.
Ön nem helytállásra született,
a győzelemmel fölérő vereség az ön számára
csupán álom.
A kételyek
túlnövik akaratát, ha figyelmen kívül hagyja
a hangot.
Ne tétovázzon hát,
megalkuvások nélkül tegye azt, amit
a hang,
a hang mond.
Legyen kés,
és a sors kegyeltje lesz,
a nyugalmát majd én biztosítom.
Ön kiválasztott, ez nagy szerencse,
bármit megtehet, ha a hang
hallható önben.
Pont az a hang,
amit nagy, ijedt bárányszemekkel kiűzni akar
önmagából,
de biztosítom, a hang nélkül maga menthetetlen,
jósolhatatlan jövőbe téved.

bolond vers

akit a jobb sorsba vetett bizalom
bolondulásig áltatott,
mit tehet
most? eheti

a saját főztjét,
noha szeretne jobbra jobbat.
egy idő után
megszokja, hogy

amit adnak
csak abból főzhet,
és ha élni akar,
nem érdekli. a „mit”

mellé teszi lazán
„amit lehet”,
és mert bolond,
a kísérlet itt

megáll.
ha nem kell gyakrabban
éheznie,
mint eddig,

úgy tesz, mintha
ország lenne:
a héj kerül jobbról balra,
a többi pedig

saját sorson, saját áron
halmozódik az asztalán,
mint minden más, amiről
valaha

álmodott talán.
bólogat, vigyorog
a felhalmozott díszek előtt.
minden

mutatja, sült bolond,
de azt is, hogy
nem
ostoba.

Farkasordító

Akár mérsékelt égöv is lehetne itt,
ha nem épülnének benne
sarkkörön túli birodalmak.

Pólusi klíma lenne itt,
ha nem húzódna még
egy-két együgyű szívben egyenlítő.

Kelebi Kiss István: Szentendrei madonna

a harmadik napon

ébredés
az újra kitáruló szárnyas ajtó
eleven sebe átenged ma is
kitörli szemedből az álmot
de ne fordulj vissza
megrémülnél az ébredésed előtt ottfelejtett
bárány tekintetétől

érzékeid életre kelnek
az emlékezet nélkül előhívott színek
felszikrázva körülölelnek
arkangyalod
kiterjesztett szárnyat nyújt át

örül amikor látja
hogy kételkedés nélkül felöltöd

a stációk
már mind mögötted
a fal áttetsző síkjából kilépő testek
lépcsője felvezet a végső dimenzióig
ahol a kezdetek beteljesüléseként látod magad
az égő üvegikon vitráljában

a vers szíve

mintha zúgó lelátó biztatná
belead mindent fájdalmas világmegváltó magából
színültig tölti dalait
szívvel lélekkel kínzó gyötrelemmel sóvár vággyal
azt hiszi nincs ember
aki az érzelem húrjait jobban pengetné nála
s mert néha megesik hogy
az untig emlegetett szív
a szövegeiben megdobban
senki el nem tántoríthatja kliséitől
ha valaki mégis megkísérli
irigy dilettáns ítélkező
mert azt hiszi hogy
okoskodó rideg és személytelen minden leírt sor
ha az övé helyett a vers szíve dobog

reggel

szabadesés a borotválkozó tükörből
átjár az áthullás iszonyata
át a csodája
kizuhanok a körből
s most reménykedve várom
tér és idő
arcomba csapódását

atlantisz hangja

ereszkedő majdnem elfelejtett dallam
távoli mint az anyaöl
maradéka táltos nagy nyaraknak
és árad
de lehetséges-e áradás
sivatagban
tengerek elsüllyedt medrében
lehetséges-e az eredendő bűnben
lehetséges-e az ereszkedő elfelejtett dallam
vagy csak hallásod hiánya okozza
hiányod
a végképp elsüllyedt kontinensen

Ha a vers ellenáll

Ha ellenáll, s kevés a hatalmad,
ne izzadj tovább, csapj az asztalra —
olykor tolvaj szüli az alkalmat.

Szegett lehet a kedv, de nem: szavad.
Sorra új sor, mint nyár a tavaszra:
ha ellenáll, s kevés a hatalmad,

a világ rendje mégis ez marad.
Ki elszánt, akadály nem riasztja —
olykor tolvaj szüli az alkalmat.

Mozdulatlanul gubbaszt madarad?
Rögvest szárnyat bont majd a mihaszna,
úgy áll ellen, csak legyen hatalmad.

Lepd meg! Váratlan nyúlj oda, s adjad
a macsót neki. Ez kiakasztja,
s ha ellenáll is, már van hatalmad —
most is tolvaj szülte az alkalmat.

Variációk egy témára, avagy a redukció fokozatai

       Helyetted is

Asszociációs mező.
Változóban. Ő volt. Eddig.
Ám más közegben már nem ő.

Legjobb esetben is egyik
reménybeli opciója csak,
amely akként illeszkedik

hozzád – csont nélkül –, akár egy
belőled hiányzó darab.
S te tudnád, mint szimpla számjegy,

föladni önálló magad,
egy másikat egészítve
ki kerekre? Mernél szabad

lenni egódtól, ennyire?
Könnyű rávágni a választ —
nem biztosíték semmire.

Noha túl sok igényt támaszt,
most még(is) autentikus
(annyi romantikát áraszt).

Helyetted is romantikus.

                   *
     Helyetted is veled

Asszociációs mező.
Ő volt. Eddig.
Ám más közegben már nem ő.

Legjobb esetben is egyik
reménybeli opciója magának,
amely akként illeszkedik

hozzád, akár egy
belőled hiányzó darab.
S te tudnád, mint szimpla számjegy,

föladni önálló magad,
egy másikat egészítve
ki prímszámmá? Mernél szabad

lenni egódtól, ennyire?

                        *

            Ő? Volt.

Asszociációs mező.
Változóban. Ő volt. Eddig.
Ám más közegben már nem ő.

Aki csak akként illeszkedik
hozzád akár egy
belőled hiányzó darab.

Ennyi

Akaratlan bár,
de lélekbe gázoltál.
Tekintélyt jó szándékkal
sértettél ugyan, de most téged rúgnak le a toronyból,
és kiszellőztetnek utánad.
Zuhanva
már nem választhatsz elrugaszkodás és
kivettetés között, mégis te mindent megteszel, hogy
visszamenőleg ne váljon belőled
vétlen szerencsétlen, se tetten ért
törtető.
Pedig csak egyszerűen tudomásul
kellene venned, hogy ennyi volt számodra,
a becsapódástól nem fog megvédeni
a magadra karcolt
igazság.

küszöbhatás

oktalanság volt kérkedni vele
még ha csak magadnak is
nehezen tudtál napirendre térni az élmény fölött
mikor megfordultál egy küszöbön túli térben
lépteid nyomát is elhoztad
nemcsak trófeának
és annyit használtad sablonként
hogy talpaddal mind nehezebben tudtad
kitölteni

most abban bízol hogy kellő időben váltottál lépést
megtanulsz ismét fesztelenül járni
lábnyomok helyett csakis előre figyelsz
és máris egyre biztosabban érzed
egész sor küszöb mögötti élmény vár
rád

szkafander

test a sajátom körül amely ugyanúgy enyém
és legalább annyira összeköt a körülöttem létező
világgal
mint amennyire elválaszt tőle
belülről minduntalan beleütközöm
nem lehet megszokni
hogy ahányszor elérem a védelmi vonalat
mindannyiszor visszapattanok róla
zavaromat fokozza
hogy mi van ha nem képzelődöm
ha valóban van szkafanderem és az
az anyanyelvem

Kelebi Kiss István: Ballada 3.

Asszonáncok balladája

Asszonanciák korszaka a kor
Hol rímpár lehet mennybolt és pokol
S a vödör is csak más csöbör
Tudjuk a vödör csak más csöbör
Asszonanciák korszaka a kor

Tudjuk tovább romolhat mi romlott
A rend hogyha reánk omlott
A vödör is csak más csöbör
Tudjuk, a vödör csak más csöbör
És tovább romolhat mi romlott

Tudjuk kínzónk nem kéjjel gyötör
A kín azért még nem gyönyör
S a vödör is csak más csöbör
Tudjuk a vödör csak más csöbör
Bár kínzónk nem kéjjel gyötör

Tudjuk holló hollónak hogyan vájja
Rabló mint támad társára
S a vödör is csak más csöbör
Tudjuk a vödör csak más csöbör
s holló hollónak hogyan vájja

Tudjuk sosem lázad az alázat
És bűnökre van csupán bocsánat
A vödör is csak más csöbör
Tudjuk a vödör csak más csöbör
És sosem lázad az alázat

Tudjuk a kör bezárult végleg
Egy a vége minden mesének
Hogy a vödör csak más csöbör
Tudjuk a vödör csak más csöbör
És a kör bezárult végleg

Tudjuk immár a végső törvényt
Mi lépünk a csapdába önként
A vödör is csak más csöbör
Tudjuk a vödör csak más csöbör
S tudjuk immár a végső törvényt

Ajánlás

Herceg ha mindebből kimaradtunk
Diadalt akkor sem arattunk
Hisz az elnyert díj ama vödör
Mely mint tudjuk csak más csöbör
Jól tudjuk hogy csak más csöbör

Második ajánlás

Herceg tudom hogy balladám
Hamisan szólna ha elhallgatnám
(S több kegyet kegyedtől hiába remélnék)
Én mégis elcserélném jelenünk edényét
Hiszen a vödör más csöbör